Mit szeretnék?
Sok gondolat kavarog a fejembe!
Főleg az, hogy tudatosan zilálják szét az emberek összefogását.
Ha létrejön egy tömörülés, abban a pillanatban a vezetőjükkel tárgyalni kezdenek és hip-hopp közli veletek, hogy ezért és amazért nem lehet azt csinálni, amit akartok.
Magyarázkodni könnyű, de valós tetteket végrehajtani már nem!
Elsősorban azért, mert minden politikus eladja magát valami cégnek, multinak, mert valami extra jutalékot kap utána.
Én azt szeretném megérni, hogy végre felhagytok a fellengző ígérgető emberek követésével, mert aki ebben a rendszerben gondolkodik, az már nem kíváncsi az igazságra, csak rajtatok keresztül akar felkapaszkodni.
Szeretném azt megérni, ha egy megbízható ember azt mondja, hogy már 100 éve is azt mondták az ősök, hogy az ilyen jellegű demokrácia szétforgácsolja az erőt.
Ez igaz! Ha most lenne 56 ti otthon ülnétek a rádió előtt és várnátok, hogy valaki más megdöntse a rendszert.
Az én meglátásom szerint, ha ma lenne 56, akkor nem lenne mit ünnepelni, mert ti megtanultatok megalázkodni, nem úgy mint az őseink, akiket valóban vaskézzel szorítottak és valóban elvették még az ételt is tőlük!
Nem ismeritek a történelmet, csak a terminátor filmeket.
Szeretném hinni, hogy nem hal meg a magyarságunk és azt érezni, hogy boldogok vagyunk a saját hazánkban és nem kell félni, hogy a politikusaink eladnak minket!
Szeretném azt megérni, hogy végre kiálltok magatokért, a hazátokért, a családjaitokért, az otthonaitokért!
A döntés a ti kezetekben van!